Önző vagy csak még gyerek?

Szeretném tudni, hogy az önzés öröklődik-e? Nem örülnék neki, ha a kislányom, aki most öt éves, olyan önző, és egoista lenne, mint az anyósom. Néha látok rajta ilyen jeleket, ilyenkor egy az egyben mintha az anyósomat látnám.

Kedves Zita!

A társas kapcsolatok visszatérő témája az önzés-önzetlenség kérdésköre. Vajon mennyire van jogunk saját szükségleteink érvényesítéséhez? Vagy inkább az a dolgunk, hogy mások igényeit vegyük figyelembe?  Esetleg van olyan megoldás ahol a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad?

A gyerekek világában a lurkók sok mindent szeretnének, a kisebbek gyakran azonnal, náluk az önzés bizonyos mértékig természetes dolog. A csemeték fokozatosan tanulják meg, hogy a valóság nem mindig engedi, hogy a vágyak beteljesedjenek, hogy valamikor várni kell, és, hogy vannak olyan helyzetek, amikor mások javára kell lemondaniuk a hőn vágyott dolgokról. A szülők feladata, hogy segítsenek a kicsiknek megtanulni, hogyan teremtsenek egyensúlyt az ellentétes impulzusok: vágyak és lemondások, az örömök beteljesítése és a szabályok betartása között. A lurkók vágyait azonban a szülőknek nem tanácsos sem túlzottan letörni, sem korlátok nélkül szabadjára engedni. Az önző felnőttek gyakran nevelési hiba következtében váltak olyan emberré, akiben még ott él az a gyerek, aki nincs tekintettel másokra, és vágyai rabságában él.

Szeretném megnyugtatni, hogy nem kell aggódnia! Kislánya bizonyosan nem lesz önző felnőtt, hiszen ön egy tudatos édesanya, aki felelősséggel, szeretettel egyengeti csemetéje személyiségfejlődését. A támogató, megértő szülő olyan mintát nyújt, amelyet a felcseperedő gyermek magával visz a felnőtt életébe, és úgy figyel másokra, hogy közben nem adja fel saját magát sem.

Kedves Zita! Ha még tudatosabb szeretne lenni gyermeke nevelésében, keressen olyan írásokat, amelyek az erőszakmentes és az önérvényesítő kommunikációról, illetve a tranzakcióanalízisről szólnak. Ezek az olvasmányok további hasznos tanácsokkal szolgálnak majd!