Mit lehet tenni, ha túl sok a konfliktus a gyerekek között az osztályban
Iránymutatásra lenne szükségem, nem tudom, mit tegyünk. Két gyermekes család vagyunk, a gyerekeink alapÃtványi iskolába járnak. Azért választottuk ezt a formát, mert a lányok érzékeny, tehetséges gyerekek. Az egyikük osztályában azonban már teljesen elfajultak a dolgok. Néhány gyerek folyamatos terrorban tartja a többieket, többek között a mi lányunkat is. Az egész családunk nyugalma felborult emiatt.…
ADHD vagy normál fejlődési elakadás?
A barátnÅ‘m kisfia alsós, és a tanÃtója rendszeresen arra panaszkodik, hogy forgolódik, minden apróság eltereli a figyelmét, nem fejezi be a feladatokat. Néhány percig tud csak koncentrálni, aztán pedig negyed óra is eltelik, mire újra le lehet kötni a figyelmét. Otthon nincs ennyi probléma vele. Lehetséges, hogy hiperaktÃv?…
Mikor kell gyógyszer, ha a terápia ellenére sem megy a matek?
Nagyon nehezen megy a matek a 14 éves fiamnak, kiderült, hogy diszkalkuliás. Mára ott tartunk, hogy nem szÃvesen jár iskolába, ráadásul a tanárok magatartásprobléma miatt is nyaggatják. Nem figyel órán, elmondása szerint nem érti, amit tanulnak. Kell-e gyógyszert szednie a gyermekemnek, ha a fejlesztés nem segÃt?…
